Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 

   Gabriela Spanic

Kép

 

Gabriela Spanic életrajza:                                    

Gabriela Elena Spanic Ulterra.

 

Gaby nagyszülei és édesapja Horvátországban születtek.

 

 1947-ben telepedtek át Venezuelaba.

 

 Gabriela gyerekkorában arról álmodott, hogy balett-táncos lesz, de később elhatározta színésznő akar lenni.

 

A szülei nem örültek az elhatározásának, de hamar rájöttek ebben nem tudják megállítani.

 

 Gaby kamaszként tűnt fel előszőr szappanoperában.

 

 Tudta, hogy csak a fizikai tökéletességgel érheti el céljait ezért diétázni kezdett és rövid idő alatt 25 kg-ot fogyott.

 

 Most 57 kg és 174 cm. 1992-ben részt vett a Miss Venezuela nevű szépségversenyen, és Guarico államát képviselve elnyerte a Miss Venezuela International címet és munkát kapott, mint hivatásos modell.

 

Gabriela 1évig hallgatot pszichologiát.

 

 1991-ben jelent meg a képernyőn egy kisebb szereppel.

 

 Karlat alakította a Rosangelicaban.

 

Ezután megkapta az ördögi Linda Prado szerepét a Morena Claraban.

 

Az első főszerepét Gildaként játszotta a "Como tu...Ninguna"-ban, ahol együtt játszott Miguel de Leonnal.

 

 Az első időben nem szerette Miguelt, majd egymásba szerettek, kiléptek akkori kapcsolataikból, és a forgatás végére már egy pár voltak.

 

 A Como tu Ninguna a legjobb venezuelai telenovellák egyike lett, s 80 országba adták el.

 

Ezután a novella után Amarathat játszotta a Todo por tu amorban és hozzáment Miguelhez.

 

 1997. okt. 22.-én volt az esküvő, amit a tv is közvetített.

 

 Carlos Romero, akivel együtt dolgozott a Como tuNinguna-ban felajánlotta Gabynak a Televisa új sorozatának a La Usurpadoranak kettős főszerepét amit még a Mexikói szupersztár Thalía sem kapott meg.

 

A filmben Miguel is szerepet kapott ő volt a mi lliomos Douglas Maldonado.

 

 A La Usurpadoraban Gaby az ördögi Paula Bracho és a kedves Paulina Martinez szerepét játszhatta el.

 

Nem kis sikerrel.

 

A sorozatnak rekordnézetsége volt a mexikói tv-ben, és hamarosan a világ legismertebb telenovellája lett .

 

120 országban vették meg, és 25 nyelvre fordították le.

 

 A Televisa 3 évre szolo szerződést írt alá Gabyval. Második mexikoi telenovellájában , a Por tu amortban Maria del Cielo szerepét játszotta, és Saul Lisaso volt a partnere.

 

 Gaby ikertestvére, Daniela ma modell mexikóban.

 

 Gaby, Miguel, Daniela és szüleik együtt voltak promóciós turnén Indonéziába, Szlovéniába, Brazíliába, és Horvátországban.

 

Amikor Gaby visszament Mexikóba, elkezdte a harmadik sorozatát a La Intrusát, ahol szintén egy ikerpárt Virginiát, és Vanessát alakitotta.

 

 Ebben a sorozatban Arturo Peniche volt a partnere.

 

 2001. okt. 19-én fejezték be a forgatásokat.. A La intrusa a második legnézettebb sorozata volt de hiába volt nagy sikere nem érte el a La Usurpadora nézettségét.

 

La intrusa még mindig népszerű, és sok országban sugározzák. Gaby szerződése a Televisaval 2001 májusában lejárt.

 

 Miguel is nagyon sikeres lett a Carita de Angel című sorozatban.

 

Gaby egy kicsit pihenni akart, és gyereket is szeretett volna, mégis Columbiába ment, s szerepet kapott a La Vengaza című sorozatban a spanyol Telemundo csatornánál.

 

A forgatást júniusban kezdték meg. Gaby Valentina szerepét kapta meg.

 

Partnere Jose Angel Llamas lett, akivel rövid idő után egymásba szerettek, mára elvált Migueltől és most, a sok munka után végre kicsit pihenni szeretne.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.